Gyermek népzenei és néptánc tehetségkutató verseny

Az MTVA és a Duna Televízió Zrt., valamint a Hagyományok Háza – szakmai partnerével, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel közösen – harmadszor is meghirdeti a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt a gyermek korosztály részére.

A versenyre egy személy legfeljebb két kategóriában nevezhet!

Jelentkezési határidő: 2019. június 23.

Az email cím nem megfelelő

maximum 7

A versenyen olyan személyek vehetnek részt, akik 2005. június 1 . és 2013. június 1. között születtek (6-14 évesek). Ettől kizárólag zenekarok esetében lehet eltérés, a jelentkező csoport létszámának legfeljebb 20%-áig 2003. június 1-ig született versenyző is részt vehet.

(Az a személy, aki értesíthető a továbbjutás, a próbák, a televíziós felvételek, sajtómegjelenések kapcsán.)

Formátum: ország körzet telefonszám,
például: +36 1 1234567 vagy 36 30 1234567 vagy 0036201234567

Ide azt írd, mely tájegységek népművészetét szeretnéd a színpadon megjeleníteni. A tervezett repertoárnak nem kell feltétlenül megegyeznie a televíziós fordulókban bemutatni kívánt versenyszámokkal.

DE: A verseny során legalább három különböző produkció bemutatása kötelező a döntőig jutó résztvevők számára, vagyis a televíziós fordulókban (elődöntő, középdöntő, döntő) fordulónként más-más produkciót kell előadni.
Példa:
1. Gyimesi táncok;
2. Somogyi kanásztánc és ugrós;
3. Szatmári botoló és csárdás

maximum 2500 karakter

A pályázati anyagnak tartalmaznia kell egy produkció maximum 7 perc időtartamú, az elmúlt egy évben készült, értékeléshez megfelelő minőségű demófelvételnek a világhálóra feltöltött webcímét (linkjét), 1-5 db fotót. A demófelvétel a jelentkező bemutatkozását szolgálja, az azon bemutatott produkciónak nem kell feltétlenül megegyeznie a verseny későbbi szakaszában bemutatni kívánt versenyszámok bármelyikének tartalmával. Nem megfelelő minőségű demófelvétel esetén a szervezők a jelentkezést semmisnek tekinthetik.

maximum 80 MB, formátumok: mp3, mp4

Feltöltött: Megtekintés

maximum 8 MB, formátumok: jpg, jpeg, png

Feltöltött:

maximum 8 MB, formátumok: jpg, jpeg, png

Feltöltött:

maximum 8 MB, formátumok: jpg, jpeg, png

Feltöltött:

maximum 8 MB, formátumok: jpg, jpeg, png

Feltöltött:

maximum 8 MB, formátumok: jpg, jpeg, png

Feltöltött:

A személyes adatokat a Hagyományok Háza és az MTVA bizalmasan kezeli, harmadik félnek nem adja ki.

A demófelvételeket elbíráló zsűri a pályázati anyag alapján dönti el, mely produkciókat hívja el az előválogatók színpadi megmérettetéseire, az eredményről e-mailben értesíti a jelentkezőket 2019. július 31-ig.